Hogyan beszélgessünk tini gyerekünkkel?
Kisgyerekként még mindig mindent elmondanak. Mire tinik lesznek, már ki sem akarják nyitni a szájukat. Vagy ha éppen megteszik, az olyan stílusban történik, hogy kinyílik a bicska a zsebünkben. A virtuális világ, ami sok fiatalt beszippant, ugyanis sokkal könnyebben élhető, nem csoda, ha oda menekülnek. Sok szülő ilyenkor inkább feladja, és inkább nem is kezdeményez beszélgetést a gyerekével. Pedig ez a legrosszabb, amit tehetünk. Meg kell próbálnunk ugyanazt a nyelvet beszélni, mint ők. Persze ez mostanában nem olyan egyszerű, hiszen az Y és a Z generáció már egy gyorsabb világban nő fel, ahol az új telekommunikációs eszközöknek és a virtuális világnak egyre nagyobb a szerepe. Ez azonban sok tiniben szorongást és depressziót okoz, ami sokszor rajtunk, szülőkön csattan. Hogyan viselkedjünk, hogy újra őszintén tudjunk mindenről beszélgetni?
Ne sértsük meg az önérzetét
Figyeljünk rá, hogy beszélgetés közben soha ne sérüljön a gyerek önbecsülése. A tinik ugyanis nagyon érzékenyen szoktak reagálni, ha a megjelenésükre, a barátaikra vagy az érdeklődési körükre teszünk megjegyzést. Érzékeltessük inkább vele, hogy elfogadjuk olyannak, amilyen. Komolyan vesszük akkor is, ha éppen nem vagyunk egy véleményen, vagy nem értünk egyet mindig a viselkedésével. Fontos, hogy tudja, érdekel minket mindaz, amit mond és ami foglalkoztatja. Csupán arról van szó, hogy néha aggódunk miatta, féltjük, és szeretnénk megvédeni.
Támogassuk a pozitív viselkedést
A saját nézőpontunkból biztosan mindig akad valami, ami miatt kritizálni lehet a gyereket. Például, ha rendetlenség van a szobájában. De képzeljük el, hogy a gyerek hirtelen rendet csinál. Ilyenkor két érzés is tusakodik bennünk: az öröm, hogy megcsinálta és a düh, hogy miért kellett ennyiszer elmondani neki, mire végre megcsinálta. Mit gondol, melyik reakciónkkal nő az esélye annak, hogy legközelebb is rendet rak?
Kritikánkkal ne általánosítsunk
Mindig csak a gyerek viselkedését kritizáljuk, ne magát a gyereket. Kerüljük az olyan általánosító kifejezéseket, mint a „mindig” és a „soha”. Mindig csak egy adott helyzetet érintsünk, és indokoljuk is meg, miért kritizálunk. Így a gyerek is megérti, miért vagyunk mérgesek, miért aggódunk. Az általánosítás ugyanis magában hordozza a veszélyt, hogy a gyerek olyan képet alakít ki magáról, amit mi sugalltunk neki.
Ne reagáljunk ironikusan vagy fölényesen
Még ha magunkban néha mosolygunk is gyerek viselkedésén (például ha a lányunk nem tudja, mit vegyen fel egy buliba, vagy a fiunk nem képes elhívni randira a kiszemelt lányt), akkor sem szabad kimutatnunk a fölényünket. A saját magában való kételkedés pont elég probléma számára, és ha mi sem értjük meg, ráadásul úgy érzi, hogy a problémája miatt lenézzük, biztosan meg fog bántódni, és többet nem fordul hozzánk segítségért.
Jól értettelek?
Ha mindig igazán figyelmesen hallgatjuk végig a gyerekünket, sokkal könnyebben tudjuk majd beleérezni magunkat az ő helyzetébe. A nem ítélkező, mindig odafigyelő szülői magatartás segít a gyereknek, hogy jobban megismerje saját magát, és ő maga találja meg a megoldásokat a problémájára.
Ne vegyük személyes támadásnak
Amikor a gyerek provokál minket, azt valószínűleg nem a mi személyünkre érti, hanem csak az általunk képviselt felnőtt társadalmat kritizálja. Ha ezt megértjük, nem lesz nehéz higgadtnak maradni és nem felkapni a vizet.
Mobilozás – nem a tiltás a megoldás
Manapság elengedhetetlen, hogy beszéljünk a gyerekkel az internezetésről és a mobilozásról, amelyek kedvezőtlenül befolyásolhatják a gyerek társas viszonyait. Köztük a miénket is. Beszéljük meg vele előre konkrétan, milyen helyzetekben nem szeretnénk, ha nyomkodná a telefonját, és mondjuk is meg, miért. Persze azt se felejtsük el, hogy az általunk mutatott példa (mi mikor vesszük elő a telefonunkat) nagyon fontos szerepet játszik!